• RePityke

Home office - 1. hét

A hétköznapokban olyan gyorsan szaladnak a hetek, szinte észre se vesszük. RePityke, suli, család, barátok, otthoni teendők. A mostani időszakban azonban furcsa módon valahogy egészen máshogy halad. Igyekszünk különféle taktikákat kialakítani, de még így is nehéz volt belerázódni ebbe az új helyzetbe. Azért szerencsére nem vagyunk teljesen reménytelenek, sok dologgal haladtunk!

Dórit az elmúlt hét során előléptettük a RePityke kommunikációs igazgatójává. Nem mintha ő lenne a legjobb a feladatra, hiszen egyikünknek se ez a szakterülete, de lelkesen tanulgatja és eddig is ő foglalkozott javarészt a posztokkal, így igazán megérdemli már ezt a titulust. A hét során rengeteget egyeztetett és sikerült elindítania a Facebookon Vadjutkával és a Paloma alkotóival közösen a Paloma - karantén stafétát! Ráadásul bekerültünk az első magyar online piactérre is, amit a Divat Placc szervezett.


Kati pedig egy új termék fejlesztésével kísérletezik. Akik régóta követnek minket azok már tudják, hogy ugyan már korábban is volt pénztárcánk, de sajnos ahhoz a típushoz olyan speciális anyagokra van szükségünk, amik akkor a rendelkezésünkre álltak, de nem jellemző, hogy nagy mennyiségeket újra kéne hasznosítani belőle.

Most viszont jó úton haladunk egy olyan tárca felé, ami az általunk gyűjtött textilekből készülhetne!

Tudjátok egy-egy új termék elkészítése nagyon sok tervezést igényel, új szabásmintát kell kitalálni, aztán próba darabokat kell készíteni és sokszor heteket is igényel mire formát önt egy-egy termék. Van amin pedig évek múltán is tudunk valamit fejleszteni a visszajelzéseitek alapján! A hét elején a szabásminta elkészítéséig és a szabásig jutottunk.

Katinak pedig a legnagyobb örömet az új vasaló deszkája okozta :)

Ugyanis nagyon sokat kellett vasalgatnia a pénztárca apró csíkokból készülő darabjait, így nagyon jól jött a vadiúj deszka, amit pár hete az 5. kerületi lomtalanítás alkalmával találtunk neki. :)

Az első prototípusok sajnos még nem lettek az igaziak, ami mindig egy kis csalódás. Egész nap dolgozol valamin és mégse teljesen úgy sikerül, ahogy eltervezted. Erre nincs is jobb megoldás mint egy fincsi banánkenyér!

"Csak egy a gond, de az nagyon, hogy nincs itt anya, hogy rám szóljon, hogy este nyolc után már ne egyek süteményt!"

50 megtekintés
0